Ciprusi lakáspiac

A ciprusi lakáspiac

 

A lakáspiac meghatározó szereplői egyre határozottabb véleményt fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy jelenleg drágább házat venni a Balatonon, mint Cipruson vagy akár Görögországban. Az év végére a hazai ingatlanpiacon 1,6 és 1,8 millió Ft között lesz az átlagos négyzetméterenkénti ár, ami részben a felére csökkent új kínálatnak is köszönhető.

Az új lakások átlagos árszintje és fajlagos négyzetméterárai településenként is jelentős különbségeket mutatnak: míg Zánkán egy új lakás átlagos négyzetméterára 723 ezer forint, addig Balatonakarattyán a kínált projektek adottságai miatt - mind vízzel - meghaladja a 2 millió forintot. Az átlagos árszínvonal Balatonszemesen volt a legmagasabb, közel 280 millió forint, de a vizsgált 17 település közel felében 100 millió forint felett volt. A vízparti lakások átlagos négyzetméterára 1,5 millió forint körül volt.

Egy új budapesti lakás átlagos négyzetméterára már 1,3 millió forint. A háború és a nemzetközi inflációs helyzet csak a hab a tortán az árak emelkedése szempontjából. Nem csak az új lakások árai emelkednek, de a használt lakások sem veszítenek értékükből - az ingatlanok mindig megőrzik értéküket. Ez nemcsak a befektetők, hanem az egyéni lakástulajdonosok számára is fontos szempont.

Minden jel arra mutat, hogy a lakásárak tovább fognak emelkedni, mivel mind a bekerülési értékük, mind a finanszírozásuk drágul.

Olyan piacon vagyunk, ahol Budapesten szinte alig van eladó új lakás - az év végére akár teljesen el is fogyhatnak. Ez ugyanúgy felfelé fogja hajtani az árakat, mint korábban.

CIPRUS AZ VALAMI MÁS………..

A ciprusi életstílus alapvetően a szabadtéri életmódjáról, tiszta levegőről és a ritkán lakott, kevésbé zsúfolt régiókról ismert. Cipruson az élet nyugodt, nem kapkodnak az emberek.

A sziget közbiztonsága és egészségügyi ellátása is kiemelkedő Európa szerte. Az említett kategóriákon belül Ciprus a 11. legegészségesebb ország és az 5. legbiztonságosabb világszerte. Elismert terület még az oktatás is, hiszen Cipruson 12 felsőoktatási intézmény található és több mint 22 angol nyelvű iskola biztosítja a gyermekek tanulását.

Ciprus kiváló adottságainak köszönhetően igen előnyös helyen van, ami a turizmust illeti, viszont rengeteg külföldi állampolgár él életvitelszerűen ezen a csodálatos szigeten. Az életmód tipikusan mediterrán, a maga lassú, nyugodt tempójával és az "élvezd a pillanatot" hozzáállásával. Gyümölcsöt, zöldséget, halat és különféle tenger gyümölcseit egész évben frissen lehet vásárolni.

 

Ciprusi kínálatunk megtekintéséhez kattintson ide.

 

 

Megahouse Ingatlan- Külföldi lakások

    1112 Budapest, Hosszúréti út 41-43. CD
    +36 30 190-1010
    zs.flick@luxusingatlan.com

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?

Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése