Dubai a "legek" városa

Dubai napjainkban a világ leggyorsabban fejlődő városa, amely néhány évtized alatt szinte a semmiből épült fel.
Itt található a világ legmagasabb épülete, a 828 méter magas Burj Kalifa, repterét a legdinamikusabban fejlődő
jelzővel szokták illetni, mesterséges szigetei és lélegzetelállító építményei évente turisták millióit vonzzák a
városba.


Az urbanizáció, a magasházépítés, a homlokzati alumíniumtechnológia és az építési kultúra folyamatos
megújításának egyik legfontosabb helyszíne Dubai. Az elképzelhetetlennek tűnő fejlődés mindenkit lenyűgöz.
Hiszen ott, ahol a hatvanas években szinte még csak sivatag volt, ma egy nyüzsgő metropolisz található.
Érdekesség, hogy a területen semmilyen építőanyag nem állt helyben rendelkezésre. A 20. században azonban
angol segítséggel a területen élő addig ellenséges törzseket összefogásra tudták bírni, majd a brit kilépést
követően hosszú egyeztetések után megalakult az Egyesült Arab Emírségek – vagyis országok szövetsége – , így
közös struktúra mentén indulhatott el a fejlődés. Az olajból származó bevételeket Dubaiban – ami csupán egy
tizede a vele egy közösségben álló Abu Dhabi olajbevételének – az uralkodó operatív segítségével a város
fejlesztésébe forgatták vissza, és centrális állami irányítás mellett, 10-30 éves távlatokban városfejlesztési
tervet hoztak létre, melynek köszönhetően a világon egyedülálló fejlesztések indultak el. Nem hagyták ki azt a
megismételhetetlen lehetőséget, hogy az olajbevételeket dobbantóként használva olyan ipart és gazdaságot,
valamint az ezt generáló páratlan idegenfogalmat fejlesszenek, amire hosszú generációk tudnak majd építeni,
biztonságot és hátteret biztosítva a jövő állampolgárainak.


Dubai megpróbálja azokat az előnyöket kihasználni, amit saját maguknak találtak ki és teremtettek meg.
Például közlekedési csomópontként megálmodott repülőterük évente 85 millió embert fogad, melynek nagy
százaléka átutazó, hiszen innen az ázsiai, amerikai és ausztrál célállomások is kényelmesen elérhetők. Mégis ezt
infrastrukturálisan megfelelő mennyiségű és minőségű szállodával, irodával, kiszolgáló egységgel és
luxusszolgáltatással képesek ellátni. Irodai és lakóépület fejlesztésük erőteljesen egy irányba mutat: az
ingatlanbefektetések terén 1-2 éves megtérülésben gondolkodnak. Az épületek jó minőségűek, nagyrészt indiai
és pakisztáni vendégmunkásokkal építtetnek, akik az otthoni fizetésük kb. tízszeresét keresik meg Dubaiban.
Jelenleg a város lakóinak csupán 9 százaléka őslakos, a 3 millió ott élő ember mintegy 200 különböző náció
tagja. Dubai egyfajta szigetet képez a környező országok között, hiszen itt sokszor egymással ellenségben álló
népcsoportok élnek békében, mindenki a saját szokásainak elhagyása nélkül. A kiszolgálásuk az építési
kultúrában is meg tudott egy olyan közös nevezőn állapodni, amit mindenki el tud fogadni. A gépészeti
megoldásaik is attól különlegesek, hogy a legmindennapibb eszközöket, például a WC-t, a tusolót is olyan
megoldásokkal tudják megvalósítani, ami egy ázsiai, egy afrikai, egy amerikai vagy egy európai ember számára
is teljesen megfelelő. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy bárki otthon tudja érezni magát Dubaiban.
Az 1-2 éves megtérülés miatt az árakat szinten kell tartani annak ellenére, hogy minden építőanyagot
importálnak az országba. Bár alumíniumiparuk van, de ezt szintén beszállított alapanyagokból állítják elő. A
helyi adottságok miatt teljesen másként működik a fővállalkozói szektor, mint Európában és mások az
építőanyag-felhasználási filozófiák is. Nincsenek klasszikus privát generálkivitelező cégek, állami tulajdonú
fejlesztő cégek beruházásában épülnek a felhőkarcolók és a nagyobb épületek, az alapanyag beszerzést és a
kivitelezést is irányítottan végzik. Nem engednek be olyan egyéni külföldi céget, ahol nincs legalább 51
százaléknyi helyi tulajdon, ezt sokszor egy dubaji, ahogy ők nevezik szponzor bevonásával kell megoldani. A
multinacionális vállalatok éppen ezért csak a speciális – más, jobban szabályozott – szabadkereskedelmi
területeken tudnak jelen lenni.


Az építőanyag felhasználás területén egy dirhammal sem lehet többet költeni a szükségesnél. Homlokzatokat
például úgy építenek, hogy nem a rendszergyártók által meghatározott profil-léptékekben gondolkodnak,
hanem az épületre méretezett egyedi elemeket gyártatnak egy adott beruházás kedvéért, a konkrét szélterhet
és meteorológiai igénybevételt figyelembe véve. Ennek köszönhetően az alapanyag beszállításon rengeteget
spórolnak, másrészt a sok emberi erőforrást igénylő termékek beszállítói szépen lassan helyben kezdtek el
gyártani, mert így kifizetődőbb. A pakisztáni és indiai vendégmunkások jelenléte ugyanis biztosítja az emberi
erőforrást, és a munkabérük is hasonló szinten van, mint az európai munkaerőé. Érdekesség, hogy nyári
időszakban az akár 48-50 fokos nappali meleg miatt mindent éjszaka építenek, míg a téli időszakban
legtöbbször 24 órában, két – 12 órás – műszakban dolgoznak az építkezéseken.
A kiemelt épületek tervezésekor mindig megjelenik egy fontos kritérium, hogy különlegesek legyenek. Két
egyforma felhőkarcolót, irodaépületet, homlokzatot nem lehet látni. A magas házak tartószerkezete
vasbetonból és acélból, az alacsonyabbak szintén betonból vagy falazott vázkitöltő elemekből épülnek. A
felhőkarcolóknál mindig üveges homlokzat jelenik meg olyan különleges, egyedi megoldásokkal, ami
megjegyezhetővé teszi a házat. A legnagyobb építészirodák is jelen vannak, köztük a Foster & Partners, az

épületek között pedig ott van, a még Zaha Hadid tervei alapján készülő The Opus, amelyen a világon
egyedülálló homlokzati megoldás jelenik meg: a két különálló tornyot egy szabálytalan kocka egyesíti, melynek
köszönhetően egy nonfiguratív üreg jelenik meg az összekapcsolt épülettömegek között. A világ jelenlegi
legmagasabb épülete, a Burj Kalifa – melyben a szakemberek számára is tanulságként szolgál, ahogy a prémium
és az egyszerűbb megoldásokat ötvözték például a csomópontoknál úgy, hogy az mégis legmagasabb
minőségűként hasson – utána pedig már egy 1300 méter magas – új rekordot felállító – felhőkarcolót
terveznek.


A vízellátás különlegessége, hogy a felhőkarcolóknál általában 20-30 emeletenként vannak gépészeti szintek,
melyek víztoronyszerűen működnek, és így pumpálják feljebb és feljebb az ivóvizet. Emellett a lakóövezetekben
sincsenek víztornyok, mert nem akarták ezzel a környezetet elcsúfítani, így mindenhol alacsony a víznyomás.
Ennek kiküszöbölésére a családi házaknál egyedi vízpumpákat szerelnek fel – sokszor a tetőre, teljesen elrejtve.
A víztakarékosság két kiemelt eleme, hogy nagy forgalmú mosdókban tekerős csapteleppel nem nagyon
találkoztunk, szinte mindenhol infrás érzékelők vannak beépítve, míg a fekete vizet biológiai kezeléssel
tisztítják, és az így nyert szürke vizet tápanyag hozzáadással a közterületek öntözésére használják fel. Az
öntözésnek – mellyel a sivatag közepén élő, zöld ökoszisztémát tudtak létrehozni – külön hálózata van. Jellemző
az épületek túlhűtése, az európai szemmel sokszor pocsékolásnak tűnő energiahasználat, amikor például
bevásárlás idején a mélygarázsokban az autókat akár másfél óráig is járó motorral parkoltatják, hogy abban
folyamatosan működjön a légkondicionáló. A városban szükséges elképesztő mennyiségű energiát jelenleg
főleg földgáz működtetésű erőműből nyerik, valamint most építenek egy atomerőművet, ami a folyamatosan
bővülő igényű energiaellátást a jövőben biztosítani tudja.


Dubai azt üzenheti az építészetben dolgozó szakembereknek, hogy igenis van igény olyan minőségű épületek
tervezésére, kivitelezésére és karbantartására, mint amelyekre itthon mindig nemmel válaszolunk. Nagy
mennyiségben is megvalósítható az épületek teljesen egyedi kivitelezésben való építése. Itt minden épület
különbözik a többitől, de ehhez egy nagyon erős szakmai háttérre, centrális támogatásra, kontrollra és akaratra
van szükség. És lám, ez a folyamatos építés újabb és újabb gazdasági előnyöket hoz, mely egyre csak egymást
erősítő – egymásba fonódó – folyamatként pumpálja éjjel-nappal a pénzt az országba. Sokkal nagyobb
szabadságban, így itthonról elképesztőnek tűnő lehetőségekkel építenek, amellyel azonban rendkívül okosan
élnek. A városban, ahol még a mobiltelefon tornyokat is pálmafának álcázzák.

 

Dubai kínálatunk megtekintéséhez kattintson ide.

Megahouse Ingatlan- Külföldi lakások

    1112 Budapest, Hosszúréti út 41-43. CD
    +36 30 190-1010
    zs.flick@luxusingatlan.com

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?

Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése